Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1 9 5 6


 

 

zaszlo.jpeg

 

Köszönet

 

Köszönjük Tinéktek, Bátrak, Hősök, Szentek,

hogy még tenni mertek,

hogy harcolni mertek szent reménnyel újra

üldözve, megbújva.

Puszta kézzel mentek a Hatalom ellen,

hogy győzzön a Szellem.

És még gyermek-szívvel ölni tudtok érte

titokban az éjbe'.

Fiatal véretek odadjátok ingyen

- más kincsetek sincsen.

Meggyötört testetek kínpadra feszítve

buzdítás a hitre:

hogy talán az Ügynek, a Harcnak nincs vége,

ha meghalnak érte..

Mert tudtok meghalni, ha ígér a Sátán

életetek árán

valami kis reményt, árnyékát a vágynak,

jobbat a Hazának.

Apostolok vagytok. Elküldött az Isten,

hogy még reményt hintsen,

hogy még hitet osszon, hol már könny is fogytán;

lerombolt az oltár,

elvérzett a haza, bízó hitünk nincsen,

és meghalt az Isten!

Mikor véres tort ül szívünkön az Önkény,

az egünkön nincs fény:

Köszönjük Tinéktek, Bátrak, Hősök, Szentek,

hogy most tenni mertek!

                                              1956 november

 

Nagy Imre

Figyeltük, ahogyan napról-napra

beleérett a forradalomba.

Láttuk, hogy valaki föntről végre

úgy nézett ránk, a fellázadt népre,

hogy nem kulákok, bankárok, horda

robbant itt szörnyű forradalomba.

Nem tolvaj banda és nem csőcselék,

ez maga a szent, az egyszerű nép!

Megértette fönt egy kommunista

fontosabb a pártnál a haza.

S a szabadság más, mint eddig hitte.

A felismerés odáig vitte,

hogy hazaküldte a vörös hordát.

Ez volt a végszó. Átlépett korlát.

 

S jött a megtorlás. Elért minket, - Őt.

Most már akasztat, aki eddig lőtt.

S hős lett a gyerek, a lány, a férfi.

S az öreg kommunista megérti

ennyi magyart már nem hagyhat cserbe'.

S beírta magát a történelembe:

nem mond le és nem lép vissza

a keserű poharat fenékig issza.

Összedrótozva, gödörbe lökve

Mineszterelnök marad örökre!!

                                                    1989. jún. 16


         Plakátragasztók


Az apám meg a lánya

sétált az éjszakába.

Apámnál csiríizes tálka,

papírcsíkot visz a lánya.

Körül októberi pára.

Megyünk meg-megállva

a néma éjszakába'.

         "Magyar urán, magyar kincs,

         ehhez másnak joga nincs!"

 

Ezt a két sorom írta

a papírra az apám,

    (és mind olyan egyforma

     mintha nyomtatta volna.)

és reggel ott látják majd

a gyár ablakán, falán,

házon, fákon, oszlopon

és elolvassák talán:

         "Magyar urán, magyar kincs,

          ehhez másnak joga nincs!"

 

Lépteink alatt neszez

az októberi avar,

fülünkbe őszi szél zúg

vagy talán márciusi dal.

A város suttog, remeg,

feszül, valamit akar...

Az éj mindent eltakar.

        "Magyar urán, magyar kincs,

         ehhez másnak joga nincs!"

 

Nagyon csendesen megyünk.

Csak meg ne lássa senki!

Mert mégis jobb ma félni,

mint holnap megijedni.

De titkon, félve, mégis

menni kell, menni, menni!

       "Magyar urán, magyar kincs,

        ehhez másnak joga nincs!"

 

A lélek erős, a test gyáva.

Így sétáltunk az éjszakába,

október langyos tavaszába,

nézve előre, hátra,

és itt-ott meg-megállva,

Az apám meg a lánya.

1956. okt.

 

                                           1986

 

A gyárfalon bizonyos szögből nézve,

még meglátszik a meszelt betűk éle.

"Éljen Rákosi" - és az ablakokon

túl néma harminc éven, esőn, poron,

még ott van egy papírcsík halvány nyoma.

Bár felírhatnám ma is újra oda:

         "Magyar urán, magyar kincs,

          ehhez másnak joga nincs!"

 

A régi írást a szívemmel látom.

És ahogy harminc éve, most is várom,

- mert nincs holt betű, letörölt nyom végleg -

még eljő ideje az emlékezésnek!!

                    és az ítélkezésnek...

 

1958 Szilveszter

 

Semmibe hullnak lassan már az évek.

Csillogó Újév, hogy köszönthetnélek?

Nincs tűz a szívben, nincs mosoly a szájon,

szomorú 58, hát van aki várjon?!

 

Nem várunk "más" Tavaszt, és nem várunk Telet,

hiszen úgyis tudjuk, másképp már nem lehet.

Ha az 56-on nem volt Istenáldás,

bele kell törődni, hogy már nem jöhet más.

 

Akkor Tavaszt vártunk, és sárba jár a lábunk.

Dúsan termő Nyarat, és férget találtunk

minden gyümölcsében az igéző nyárnak.

Van aki ezután még "Újabbat" várhat?

 

Gyümölcstelen virul szerelmeink fája.

Ilyen sötétségben minek gyümölcs rája?

Meggyötört már a sor, vagy mondjuk a végzet.

Így kívánjak talán boldogabb Újévet?

 

Szerethetjük egymást, s könnybe fúl a csókunk.

Mondhatjuk egymásnak, hogy boldogok voltunk.

Tudjuk mind a ketten, hogy soha, hogy mégse.

A sorsunk beleszól minden ölelésbe...

 

Boldog Újesztendőt? Ha hitünk még volna,

ez a bús köszöntő hej, de másképp szólna.

De a hitünk gyenge, a reményünk tépett...

Így kívánjak Neked boldogabb Újévet?!!

1958