Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek

Az ősanya

 

Üdvözlégy, Éva!

Most Rólad dalolok én, mert

első vagy az asszonyok között,

és áldott a Te méhednek gyümölcse:

EMBER.


Te első asszony, kinek áldott fehér karja

világot ringatott, szeretett, nevelt.

KI először nevetett gerlice búgással,

s először zokogott koporsó felett.

Asszony, aki először simogatta párja

gondoktól felhős, elgyötört homlokát,

aki fehér kezével gyógyított, ha kellett,

és nem mérte soha jósága fokát.

Te magad voltál a játszi vígság, s a bánat.

Te, az örök asszonykönnyek forrása,

az ölelés mestere, s az első csókok méze.

Rád nézünk névtelen utódaid ma.

Alázattal hajlunk meg előtted, Te első,

akit még maga a Fölség teremtett,

s aki rossz sorsból mindnyájunk előtt az első,

és mindnyájunk közös örök anyja lett.

Neked részed volt paradicsomi gyönyörben,

s ijesztő egyedülvalóságában

kitaszítottságodnak. Könnyben, fájó kínban

szültél minket, hogy éljünk e világban.

 

Most Rólad dalolok én, mert

Első vagy az asszonyok között

és legyen áldott méhednek gyümölcse:

EMBER!

 

Ki ismer engem?

 

Én odaadom nektek a lelkem.

Tessék, tessék, szabad a vásár:

boncoljátok ezer darabra.

Láttok már engem?

 

Én odaadom nektek a lelkem,

meztelenül, hazugság nélkül.

Látjátok már, hogy ki vagyok én?

Így leplezetlen.

 

Én odaadom nektek a lelkem.

Eldobva a mosolyok láncát,

és elhullatva a könnyeket.

Ugye más lettem?

 

Én odaadom nektek a lelkem.

Nem játszom mást, mint aki vagyok.

Tessék, tessék szabad bemenni,

ha ismeretlen.

 

Én odaadom nektek a lelkem.

Még sincs ember, ki belelátna.

Hiába mondom, kérem, kérdem:

Ki ismer engem?

1954

 

Szabad akarat

                    

                  Mit kellett volna másképp csinálnom,

                  hogy a világ fejre ne álljon?

          Mit nem tettem, én morzsa, végképp

          hogy nem lett emberibb a lépték?

          Hogy a világ részekre hullott,

          mit tettünk, jaj, hogy erre volt ok?

          Mért hibáztunk mi mindahányan

          ebben a földi pokol-bugyrában?

          Mért nem sikerül soha semmi?

          Mért nem tudunk előbbre menni?

          Mért ragadunk folyton a sárba?

          Mért megy minden jószándék kárba?

          Mi az ami mindig meggátol?

          Miért nem megy minden magától?

          Mért nem hajlunk jobban a jóra?

          Tán ez a világ élhetőbb volna,

          ha nem ártanánk egymásnak folyton,

          ha nem táncolnánk élőn, holton,

          ha volna bennünk szeretet, részvét,

          Ha mindenki vinné más keresztjét.

          Hiszen van oly sok szebbnél szebb eszme,

          Mért van, hogy nem kell nekünk egy se?

         

          Isten, ha vagy, hát ezt akartad?

          Ezt szántad szabad akaratnak?

          Ha mindent tudsz, hát ezt is tudtad,

          ember a lejtőn hova juthat.

          Ilyen lelket leheltél bele,

          és most nézd mire jutunk vele!!

 

          Már a föld is undorral táncol,

          előbb-utóbb leráz magáról.              

                                              2011

Anti-reinkarnáció

 

Én nem szeretnék újjászületni

ezen a kóbor földön sehova.

Én nem szeretnék pária lenni,

életem a Szahara homokján tengetni.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék az északi sarkon

hókunyhóban újjászületni.

Örökké fázni, fókára vadászni,

a nap melegét alig látni.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék kiirtott indiánok

maradék törzsében újjászületni.

Vad hegyek között, erdők és liánok

között kúszva és vadászva ölni.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék gazdagnak születni

halmozott, lopott vagyonom féltve,

bankokat borítva manipulálni

a hatalom rabjaként élve.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék újjászületni,

hol éhenhalnak a gyerekek.

Anyjuk lappadt emlőjéből

a tej már soha nem csepeg.

Hát nem!!

 

Nem szeretnék New Yorkban születni,

torony-autó-ember tengerben élve.

Ahol már nincs emberi lépték,

idegenbe botlok bármerre lépnék…

Hát nem!!

 

 Én nem szeretnék a jövőbe születni,

számítógépem rabjának lenni

senkit nem fogni, távolról szeretni,

egy virtuális világ rabjának lenni.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék újjászületni

ahol bármilyen szent eszme nevében

akadályoznak szabad önkifejezésben

rabszolgaként megszabják a létem.

Hát nem!!

 

Én nem szeretnék újjászületni

semmilyen pontján ennek a földnek,

ahol gonosz él, uralkodik,

és ahol, bárhol embert ölnek.

Hát nem!!

2013         

 

Gyász

 

Levágott hajad szívemen hordom

és bebújok a hálókabátba,

arcképed előtt gyertyát gyújtok,

így varázsollak, varázsollak...

              hiába.

 

Hogy mi van ott túl, Te már tudod,

nekem várnom kell a tapasztalásig.

Addig rágom a rágós napokat,

amíg a fogam bele nem vásik.

 

Amit Te tudsz, én miért nem tudom?

Nem egyek volnánk mindhalálig?

A halálon túl, kettészakítva

vagyok az egyik, lettél a másik?

 

Ágyam szélén ülsz és nem látlak.

Kezemet nyújtom, kezemhez érsz-e?

Vajon átvilágít-e hozzád

a naponta gyújtott mécsek fénye?

 

Visszasírlak. Úgy fázom, félek,

vágyom a kezed melegére.

Mindenütt vagy. Belélegezlek.

El akarsz érni? És elérsz-e?

 

Kettőnkből egy lett, s most egyből kettő.

S így kettévágva hogyan éljek?

Lét és nemlét a sorompó köztünk,

vagy már elragadtak a fények?

 

Két kézzel foglak, nem eresztlek!

Önző vagyok. Tudom ez vétek.

Ne menj még el! Hol keresselek?

Mindjárt jövök! Várj meg kérlek!!

 

                             2006

 

elfelezve.jpg

 

Bálban

 

Más karja ringat, s tehozzád vágyom

Keringek szédült ütemén a táncnak,

táncosaim csak tűnő, kusza árnyak,

arcuk mögött az arcodat látom.

 

Az éj egy forró fülledt furcsa vágy -

veled táncolni jó volna, csak veled,

szédülten nézni mély-kék, komoly szemed.

Minden idegen úgy emlékszik rád,

 

s mégsem hív szemem, hogy új táncra kérjen.

Elnézek messze, és mégis látlak,

csak téged, téged ezen az estélyen.

 

Három percig volt gyönyörű az este:

veled táncoltam zenébe hulltan

csak téged látva és mindent feledve.

 

                    1950